Mi alapján keressünk lakásbiztosítást?

Joggal teheted fel a kérdést: mik azok a szempontok, ami alapján egy lakásbiztosítás biztonsággal kiválasztható és megköthető?

Mivel ez egy igen összetett problémakör, így nem árt alaposan körüljárni, ugyanis itt nem egy rövid lejáratú elköteleződésről van szó, érdemes válogatni.

Számos vállalat és társaság kínál különböző felkészültségű és értékű lakásbiztosítási csomagot, ám abszolút érthető, ha Neked a legjobbra, a saját igényeidet leginkább kiszolgálóra van szükséged.

Mindannyian így vagyunk ezzel, bármilyen szolgáltatásról is beszélünk; pontosan azért létezik szabad piac, hogy legyen választási lehetőségünk.

Azonban ahhoz, hogy az ajánlatokat összehasonlítsuk, érdemes ismerni, mi mindent tartalmaznak, és mi alapján lehet megítélni az értéküket.

Az első komoly tényező: az ingatlan értéke

Mint tudjuk, a legtöbb ingatlannak, lakásnak eltérő az értéke.

Ha egy soklakásos társasházat, panelházat nézünk, még ott is lehetnek olyan differenciák, amik akár több milliós különbségeket okoznak.

Persze egy frissen épült házban a befektető a vadonatúj, megegyező paraméterekkel rendelkező lakásokat nagyjából azonos árfekvésben fogja kínálni, ám a többszöri gazdacsere, az átalakítások, fejlesztések az évek alatt jócskán átformálhatják a vételárat.

Ugyanígy a méret és a fekvés, elhelyezkedés is markánsan befolyásolja a ház vagy lakás értékét, például egy vidéki lakótelepen található ingatlan sosem fogja megközelíteni a fővárosi árakat.

Lakásbiztosítás szempontjából ezért nagyon fontos, hogy az ingatlan tényleges piaci értéke legyen a szerződésben rögzítve, hiszen a díjszabás alapját is ez képezi.

Akik nagyon olcsón biztosítanak nagy és értékes ingatlanokat is, ott jogosan merülhet fel benned a gyanú, hogy valami nem stimmel.

Jellemzően az ilyen lakásbiztosítások után járó kártérítési összegek is alacsonyak.

A kárenyhítések mértéke

A kárenyhítések mértéke

Minden lakásbiztosításban rögzítve kell, hogy legyenek a kártérítések mértékei, a biztosított ingatlan értékétől függően.

Mivel egy értékesebb ingatlant javítani is költségesebb, így itt a hangsúly elsősorban az arányosságon van. 

Egy nagy és igen drága ház vagy villa javítási költségei, a többszörösére rúghatnak egy panellakásénak, ha műemlék épületről beszélünk, akkor pedig pláne.

A lakásbiztosítás értéke a kárenyhítések mértékétől is nagyban függ, azok pedig a fizetendő biztosítási díjtól.

Egy olcsó lakásbiztosítás sosem fog annyit fizetni ugyanazért a kárért, mint egy jóval drágább, ezt sose felejtsd el.

Sőt, ebből a szempontból az idő is lényeges tényező, ugyanis az ingatlanoknak az évek előrehaladtával jellemzően nő az értékük (megfelelő karbantartás, fejlesztések mellett), így bizonyos időközönként érdemes megújítani vagy lecserélni a lakásbiztosítást.

Fontos, hogy mi mindenre terjed ki

Egy lakásbiztosítás értékét az is nagyban befolyásolja, hogy mennyire széles körű, illetve lehetséges-e a bővítése.

A legtöbb lakásbiztosítási csomag meghatározott biztosítási eseményekre vonatkozik, általában olyanokra, amit a legtöbb ingatlannal előfordulhatnak.

Ilyen például a beázás, a tűzkárok, a betörés, a nyílászárók megrongálódása, természeti csapások, stb.

Persze nem minden ingatlant fenyegetnek ugyanazok a veszélyek, így sok esetben érdemes mélyebbre ásni, érdeklődni.

Előfordulhat ugyanis, hogy egy alap csomaggal nem feltétlenül vagy elégedett, avagy jóval nagyobb védelemre lenne szükséged, mint amit az kínál.

Ilyenkor lehetséges kiegészítő biztosítást kötni, sőt, ha tudod, hogy nagyobb az esetedben a kockázat, akkor érdemes is.

Persze maga a biztosító is végez kockázatelemzést.

Ezek után már választhatunk lakásbiztosítást?

Ha elég felkészültnek érzed magad hozzá, akkor lehetséges.

Persze ez egy nagyon szerteágazó, folyamatosan változó iparág, így nem várható el, hogy mindenki folyamatosan teljes felkészültséggel rendelkezzen – kivéve, ha profi a témában.

Megbízhatsz például a legjobb lakásbiztosítás megkeresésével egy szabadúszót vagy egy alkuszcéget is, akiknek ez a foglalkozásuk, sokkal inkább otthon vannak a témában.

Az egyik legjobb példa erre hazai viszonylatban a Pannon-Safe, akik több, mint 20 éve foglalkoznak különböző biztosítások kötésével, többek között lakásbiztosítással is. 

Ezek után már választhatunk lakásbiztosítást?

Tekintve, hogy mekkora ügyfélkörük van, és milyen arányú köztük az elégedettség, bizton kijelenthetjük, hogy ha valakit meg lehet bízni a megfelelő biztosítás felkutatásával és megkötésével, akkor azok ők.

Mindössze fel kell venned velük a kapcsolatot, megbízni őket, hogy járjanak el az ügyedben, és végeredményben neked már csak meg kell hallgatnod az összefoglalót, és aláírni a papírokat.

Így rengeteg energiát és időt spórolhatsz meg magadnak – bízd hát a Pannon-Safe-re a biztosítási ügyeidet.

Lakásbiztosítás

© 2021