Hogyan találd meg az ideális lakásbiztosítást

Amikor a különböző biztosítások szóba kerülnek, a legtöbb ember meglehetősen bizalmatlanul viszonyul hozzájuk – alaptalanul.

Ellentétben a közvélekedéssel, a biztosítás, különösen pedig a lakásbiztosítás, egy olyan formája a pénzügyi szolgáltatásoknak, mely valóban az azt megkötő ügyfél érdekeit szolgálja.

Azonban, ellentétben például a társadalombiztosítással, vagy éppen a járművek kötelező biztosításával, lakásbiztosítást kötni nem muszáj, mindenkinek a szabad döntése.

Viszont azt egyáltalán nem mellékes, hogy abban az esetben, ha valami kár esik az ingatlanodban, legyen az akár baleset vagy a Te hibád, lakásbiztosítás nélkül csak magadra számíthatsz.

Ha pedig másnak is kára keletkezik ebből, annak a megtérítése is a Te felelősséged.

Így máris kicsit más a hangzása a dolognak, nem igaz?

De ne rohanjunk ennyire előre, mindenek előtt vessünk pár alaposabb pillantást arra, mit is érdemes tudnunk erről a típusú biztosításról.

Mi is konkrétan a lakásbiztosítás?

Mint azt már említettük, a lakásbiztosítás egyfajta pénzügyi szolgáltatás, melyet mind magánszemélyek, mind cégek, vállalatok is igénybe vehetnek (ingatlanbiztosítás formájában).

Voltaképpen egyfajta befektetésként is tekinthetünk rá, ám a klasszikus befektetésektől egyvalamiben markánsan eltér: nem időhöz van kötve, hogy mikor fogsz belőle pénzt látni.

A másik nagy különbség, hogy nyerni semmiképpen nem nyerhetsz rajta, nem a haszonszerzés a célja (vagy ha igen, akkor az büntetendő).

A lakásbiztosítás megkötésével a saját anyagi biztonságodba fektetsz, azaz abba a lehetséges jövőbeli önmagadba, akinek nem kell eladósítania magát, ha valami baj történik a lakásával.

Mert bizony a keletkezett károkat ki kell valahogy javítani ahhoz, hogy az az ingatlan továbbra is lakható legyen, arról nem is szólva, hogy adott esetben más kára is Téged terhelhet, például egy beázás miatt. 

Hogyan működik a lakásbiztosítás?

Hogyan működik a lakásbiztosítás?

Alapvetően nem egy nagyon bonyolult rendszer, Neked, mint ügyfélnek mindössze annyi a feladatod, hogy a szerződés megkötése után, egészen annak felbontásáig fizeted a negyedéves díjat, és bejelented, ha káreset vagy adatváltozás történt.

Ez egy meglehetősen egyszerű kapcsolatnak tűnik, azonban ha nem látod át a tényleges működést, akkor akár úgy is érezheted, hogy átvernek, mivel kár keletkezése nélkül sosem látsz belőle pénzt.

Azt mindenképpen tudnod kell, hogy a lakásbiztosítás egy passzív védelem, ennek a díját fizeted meg.

Vagyis mindaddig, amíg fennáll a szerződéses kapcsolat Közted és a biztosító között, addig, bármikor történjék is a katasztrófa, hozzájuk fordulhatsz kárenyhítésért.

Ami a szerződésben szerepel, az bizony mind a két felet kötelezi, nem csak Téged. 

Érdemes egyszerre több biztosítást fenntartani?

A feltett kérdésre tömör és egyszerű választ adva: nem feltétlenül.

Természetesen előfordulhatnak olyan esetek, amikor a meglévő lakásbiztosítás mellé érdemes egy kiegészítő biztosítást kötni, de hangsúlyoznám, hogy tényleg csak kiegészítő jelleggel.

Például társasházak esetén nem ritka a kollektív, közös költségbe épített lakásbiztosítás, mely a teljes épületszerkezetre érvényes, ilyenkor egy ingósági biztosítást érdemes kötni, hiszen nem csak a falak és a födém károsodhat, hanem az is, ami köztük van.

Viszont több, teljes értékű lakásbiztosítást teljesen felesleges fenntartani, hiszen ez csak a plusz költséget okozza.

Ugyanis kár esetén minden esetben a korábban megkötött, arra vonatkozó biztosítás érvényesíthető, más nem.

Ha több társaságnál is benyújtod a kárigényedet ugyanarra az esetre, az biztosítási csalásnak minősül, és börtön járhat érte.

Szóval alaposan fontold meg, hogy milyen lakásbiztosítást választasz, mert a későbbiekben akár nagyon sok is múlhat rajta. 

Érdemes egyszerre több biztosítást fenntartani?

Lakásbiztosítás

© 2021